A teljesítménytúrázás őskorában alig néhány rendezvény szerepelt a naptárban – igaz, akkoriban ilyen naptár még nem is létezett. Ezek azonban szinte mind kemény próbának számítottak, így kivívtak bizonyos rangot, melyet napjaink hatalmassá duzzadt túraválasztékában is megőriztek. Bár mostanság sokszor egyetlen hétvégére több teljesítménytúra jut, mint amivel anno egész évre be kellett érnünk, de ezek a klasszikusok most is sokak számára jelentik a „Nagy Célt”. A BEAC MAXI és a Mátrabérc például korántsem minősültek át az „öregek” egészségmegőrző nosztalgiasétájává, a lelkes újoncok előtt ugyanolyan  nehéz megmérettetésnek számítanak, mint húsz évvel ezelőtt. Az újabb túrák kiírását áttanulmányozva viszont két érdekességet biztosan tapasztalunk. Egyrészt akadnak olyanok, melyek a köztudatban még fehér foltnak számító vidékekre vezetnek. Itt gyakran nem a táv és a szint szaporítása a fő szempont, de ez érthető, hiszen a résztvevőket valószínűleg az újdonság varázsa és a felfedezés lehetősége motiválja. A születő rendezvények másik jellemzője a korszellemhez és a műfaj nevéhez egyaránt hűen a teljesítmény-centrikusság.
S hogy miképp kapcsolódik ez a rövid áttekintés írásunk címéhez? A válasz egyszerű: tizenöt évvel ezelőtt megszületett az a túra, amely a felfedezés izgalmát úgy nyújtja, hogy közben teljesítőképességünk határait is jócskán feszegethetjük. Hosszú és aprólékos elborzasztás helyett talán legtömörebben így jellemezhetjük: a Mátrabércet szorozzuk be kettővel! Noha ez a matematikai művelet még mindig csak alulról közelít a valósághoz, de némi fogalmunk így már lehet róla. Tehát az egyik legnehezebb (ha ugyan nem a legnehezebb) hazai teljesítménytúráról van szó, mely 1994-től 1998-ig ötször került megrendezésre. A Mátra szinte minden nagyobb kiemelkedését érintő útvonal Siroktól Kékesig a Mátrabérc útvonalán haladt. Onnan viszont már nem a legrövidebb, leglogikusabb – és gyakran legkényelmesebb – lehetőségeket követve jutottunk át az újabb csúcsokra. Többnyire jó mélyre ereszkedtünk, hogy kemény emelkedőkön kapaszkodjunk vissza a gerincek magasságába. Így utunk során igen tekintélyes, csaknem hatezer méternyi szintkülönbséget kellett leküzdenünk. Ez adta a legfőbb nehézségét a feladatnak, és közvetlenül vagy közvetve ez kényszeríttette feladásra az indulók több mint egyharmadát. Igaz, előfordult már májusi hóesés, és a talajt alaposan feláztató heves esti zivatar is a túra története során. Maga a száz kilométert bőven meghaladó táv pedig önmagában se tartozott a szokványos kihívások közé, a kitartás és a kondíció, fizikai és lelki tűrőképesség alapos próbáját jelentette. Ám úgy tűnik, a múlt időt idén végre elhagyhatjuk! A Mátra meredek emelkedői június elején ismét várták a legfelkészültebb túrázókat, hogy megmutassák: minden hegy mögött egy még magasabb, még nehezebb emelkedik! A hegység délnyugati részének többség számára ismeretlen csúcsai pedig az ilyen túrákon szokásosnál is jóval több meglepetést tartogatnak. Ki gondolná például, hogy egy olyan jelentéktelen kiemelkedésre, mint a János-vára, milyen kemény kapaszkodó vezet? Ki hinné, hogy a kullancsos bozóton átverekedve korai megkönnyebbülnünk, hiszen a Havas távolról szelídnek tűnő oldalában sohasem ér véget az emelkedő? Ki számítana arra, hogy az utolsó csúcs, a Világos-hegy piramisa a legalpesibb jellegű az összes közül? De már korábban is bőven kijut a jóból! A Muzsla például csak sejteti, hogy van meredekebb útja, mint ahol a Mátrabérc indulói közül sokan utolsó tartalékaikat mozgósítva „másznak” fel. Galya-tető nevét hallván is leginkább szelíd lankákra asszociálunk – amíg nem kapaszkodtunk fel rá a Galyaváron át…
A túrákat egykor (az utolsót kivéve) Medveczky György rendezte, és az ötlet feltámasztását is neki köszönhetjük. De ezúttal sem „csak” a főrendező szerepét vállalta, hanem sokkal többet. Nem csupán a lelkesedésből, az eddig elvégzett munkákból is kitűnik a törekvés, hogy a túra méltó legyen korábbi híréhez és nagyságához, sőt felülmúlja a koráb-biakat. De pár alapvető változást már a hivatalos kiírásban is felfedezhetünk, melyek talán az új érdeklődőknek kevésbé fontosak – hiszen számukra úgyis minden új –, viszont az egykori résztvevőknek biztosan érdekesek lehetnek. 
Nagyváthy János: Mitől lesz más az idei rendezvény, mint a korábbiak?
Medveczky György: A legfontosabb gondolat a közösségi teljesítménytúra fogalommal ha-tározható meg. Ez a túra önszerveződő, amit a túrázó-futó közösség szervez magának, és addig fog működni, amíg lesznek, akik felajánlják munkájukat, segítségüket, akár pénzüket. Ezt a közösségi hozzáállást hivatott kifejezni a nevezési díj eddig szokatlan formája is. Mindenkitől egy-egy tálca süteményt kérünk, és ezt fogjuk szétosztani a frissítőpontokon. Így az indulókon is múlik, milyen lesz az ellátás. Mi rendezők is sütkérezünk, főzőcskézünk majd, igyekszünk minél több házi ké-szítésű élelmiszert szolgáltatni a pontokon.
A díjazás kapcsán is formabontó ötletet vetettünk be, szakítottunk a kitűzők, jelvények, serlegek világával. A célban egyfajta kiállítás lesz, melyen a rendezőség által megfestett mátrai kövekből válogathatnak a teljesítők, beérkezési sorrendben. Az útvonal kissé változott a kilencvenes évekhez képest, még több hegyi-erdei hangulat, és így még több szintemelkedés került bele. Galyavár és a Sóbánya-patak völgye ezt a hangulatot képviselik. A települések vonatkozásában hiánypótló, hogy ezúttal Mátraalmáson is áthalad a túra. A rajt Kisnánán lesz, a korábbi Sólyom-tisztás helyett. Az új rajt azok számára is kényelmes lesz, akik a sátorozást nem szívesen választják egy ilyen túra előtt. Kisnána mellett szól még a falu közepén lévő vár nyújtotta hangulat is. 

– Milyen előkészületek történtek eddig, és mik vannak tervbe véve?
– Fontosnak tartjuk, hogy az útvonal követése minél kevesebb kihívást jelentsen a résztvevők számára. Ez nem csak a Mátra 115 ügye, hanem az egész mátrai turizmusé. Tudni kell, hogy a hegység nagy részén csekély a turizmus, az ösvények nagy része alig járt, vagy kijáratlan, így rendkívül nehéz őket követni. Mindezt csak gondosan felfestett jelzésekkel lehet kompenzálni. Az útvonal körülbelül 50 km-es részét festjük újra, a bozót miatt nehezen járható szakaszokat pedig megtisztítjuk, ez sok-sok túrázó, induló, rendező sok hétvégés munkáját emészti fel.
Ha valaki beérkezik egy teljesítménytúra céljába, tapasztalhatja, hogy a beérkezett túrázók órákat tudnak beszélgetni a túrák ,,valós’’ hosszáról, szintkülönbségéről, tehát ez is fontos kérdés. Ebben a vonatkozásban is igyekeztünk innovatívak lenni, a rendelkezésre álló eszközöket (turistautak.hu, GPS, footpod, mérőkerék, nagyfelbontású topográfiai térképek) egyaránt kipróbáltuk, hogy kialakítsuk munkamódszerünket, amivel aztán végigmérjük a teljes távot.

– Mire számítson az, aki terepfutóként szeretne indulni? 
– A különböző teljesítési stílusok más-más frissítést igényelnek, de mindegyikhez bőségeset tervezünk. Így lesz a leggyorsabbak számára futás közben is fogyasztható ellátás, erről a túra honlapján gyűlnek az információk (és javaslatokat is szívesen fogadunk). Víz csaknem minden ellenőrzőponton lesz, ez kb. 24 frissítőállomást jelent. A jól megközelíthető helyekre szállítást is szervezünk, a résztvevők elküldhetik a számukra ideális spe-ciális frissítőt, más felszerelést, így nem kell végigcipelniük mindent, hiszen a megfelelő pontokon hozzá fognak jutni. 

– Bár elméletileg nem lenne szabad előfordulnia, de ha valaki menet közben ébred rá, hogy túl sokat vállalt, lesz-e lehetősége rövidebb távra áttérni?
– Egy rövidebb táv választása mindig jobb ötlet, mint a teljes táv teljesítése egy sérülés árán. A rajt és a cél közös, a résztávok úgy lettek kialakítva, hogy a hosszabbakról át lehet váltani a rövidebbekre. A rövidebb távokon bőséges lesz a szintidő, így ez a ,,vigasság’’ mindenki számára megmarad. Bárki megpihenhet pár órát az Ágasvári, vagy Hidegkúti turistaházban és utána elindulhat a rövidebb útvonalon a cél felé. 

– Hogyan tervezitek kivédeni az ilyen túrákon gyakran problémát jelentő fokozott környezeti terhelést, és mit vártok a résztvevőktől e tekintetben?
– A legfontosabb környezeti probléma ebben a vonatkozásban az autóforgalom és a parkolás. Mindenkit a tömegközlekedés igénybevételére biztatunk. Ha valaki autóval jön, akkor érdemes Gyöngyösről már busszal kiutaznia a rajtba, hiszen a célból nehéz lenne visszajutnia Kisnánára. Ezért külön buszokat is indítunk Gyöngyösről. A falvakban korlátozott számú parkolóhely van, fontos, hogy a települések életét ne nehezítsék meg a túrázók parkoló autói. Az indulók közül viszont sokan ismerik egymást, így azt sem nehéz megoldani, hogy amennyiben mégis autóval érkeznek, teli gépkocsival tegyék, ez is sokat segít a fenti problémán.
A szemét eldobása tilos a túrán, nem is tételezem fel, hogy ilyen előfordulna. Hulladék elhelyezésére az általunk elhelyezett gyűjtőket, illetve a lakott területeken lévő szemeteseket használhatják az indulók. Az a cél, hogy a túra után semmilyen nyoma ne maradjon a terepen, hogy végighaladt a mezőny.

Megjelent az Over Magazin 2009/1. számában.